Jubileumi 100. blogbejegyzésként mi sem pompásabb, mint arról beszámolni, hogy fogtuk a már nem is olyan kevés cókmókunkat és immár kettesben állapodtunk meg egy számunkra ideális lakásban.
Emlékszem, amikor először költöztünk össze: egy szobányi felszereléssel és néhány bútorral kezdtük meg közös életünket, melyhez hozzácsapódtak a Kanizsáról hozott bútoraim, ám akkor röpke egy éjszaka alatt elkészültünk a dobozolással, majd egy, maximum 2 nap alatt már ragyogott az új albérlet (mondjuk átpakolás után hajnali kettőkor a szekrénysor újragondolása nem volt kellemes :D).
Majd jött a váltás, a megduzzadt készletünk már 1-2 nap pakolászást eredményezett, és itt már profi költöztetőkre bíztuk a szállítást, noha a 9.-re felpakolást még mindig megoldottuk okosba. Miután kiélveztük a tavakra néző pazar kilátást, kilenc hónappal később elérkezettnek láttuk az időt, hogy ismét továbbálljunk, de ezen időszak alatt sikeresen megszedtük magunkat ahhoz, hogy már közel egy héttel előtte nekiállhattunk a dobozolásnak, akkor még nem is sejtve, mi vár ránk.
Hát, mit mondjak. Nem egy leányálom mást sem csinálni, mint pakolni, dobozolni, csomagolni, ragasztgatni, logisztikolni mit hova lehetne bezsúfolni, elrakni ráadásul ezzel párhuzamosan az új lakással is törődni, gondozni, előkészíteni az érkezésünkre. Bátorkodtunk hétköznap költözni, melynek meg is lett az eredménye a kialvatlan szemek és a zombi üzemmód képében (Emberemet még lázzal megspékelt megfázás is kínozta, valahogy nem irigyeltem). Csütörtökön aztán elhagytuk bázisunkat az új fészek javára, ahol sikerült röpke 5 óra alatt átcipeltetni az egész kócerájt, még szerencse, hogy roppant messze, ugyanazon utcába, csak egy csöppet feljebb költöztünk :). Aznap hajnalban még a franciaágy összerakásával sem bíbelődve, a holmijaink által kialakított labirintus kellős közepén, a matracot lefektetve zuhantunk krumpliszsákként fekvőhelyünkre. Másnap megérkezett a felmentő sereg, így sikerült valamelyest enyhíteni a káoszon, de ekkor még messze volt a vége. Szombat délután aztán gondoltunk egy merészet és kicsit ledőltünk pihenni, hogy utána újult erővel folytathassuk a procedúrát, melynek eredményeképp 22:30-kor ébredtünk fel. Gondolom nem kell mondanom, aznapra ennyi is volt a pakolás. A hétvége elröppenése után, hétköznap munkából visszaérve ismét megvolt a feladat, hogy rendet és lakás kinézetet varázsoljunk albérletünknek, melyet húsvétra sikerült is elérni. Végre! Azért minden fáradozást kárpótol a tény, hogy immár kettesben birtokoljuk ezt a szuper kis lakást. :)
Időközben betársult egy újabb nem túl pici jövevény is, melynek köszönhetően a tekintélyes szekrénysorom eltörpült méretei mellett, de legalább nem kellett megválni tőle a nagyobb képernyő javára! Az élményt még szokni kell, de úgy vélem nagy duzzogva sikeresen vesszük majd ezt az akadályt is, pláne hogy már egy gyönyörű, külön albérlettel rendelkezünk. Ja, ha még nem mondtam volna: egy ideig határozottan állítom, hogy nem fogunk költözni!
Ui.: franciágy matracáról a huzatot eltávolítani eszetekbe ne jusson, hacsak nem szeretnétek egy röpke fél órás procedúrát, centiméterről centiméterre haladva, a súrlódástól 4 pici sebbel gazdagodva beleimádkozni a szivacsot, mely majd’ kirobban belőle, úgy feszül!