Tombol a nyár, szenvedtünk a hőségtől, így nem csoda, ha az ember nem éppen a beszámolók megírására koncentrál, mint ahogy jelen esetben én is ugyanerre fogom ennek a bejegyzésemnek a megcsúszását, de hát, ahogy mondani szokták, jobb később, mint soha. ;)
Korábbi balatoni tekerésünk alkalmával nem az egész tavat kerültük meg, így amikor hosszas dilemma után végül mégis erre a programra esett a választásunk nyaralás és aktív pihenés címszóval, mindenképpen a teljes táv megtételén volt a hangsúly, szépen elosztva a távokat és a szállásokat összesen 9 napra, az északi parttal kezdve.
Az előző évben a kör megtételének vesztét az okozta, hogy elvéreztünk a szállások böngészésénél, mivel akkori tervek szerint egy éjszakára kerestünk nem luxus, de normális fedelet a fejünk felé. Most a koncepció változott, így 2 éjszakás ottmaradással vetettük bele magunkat a kínálatba. Már jóval bent voltunk a nyárban, amikor elkezdtük a procedúrát, de azt kell, hogy mondjam, nem volt reménytelen a helyzet, bár nyilván nagyon sok foglalt hely volt, így is sikerült normális áron teljesen jó helyeket kifognunk a Balaton 4 pontján, köztük Balatonfüreden is (mondjuk első célpont ellenére itt lett meg a legkésőbb, de mégis az egyik legjobb volt).
1. táv: Siófok – Balatonfüred (52,8 km)
Első napon Székesfehérvárról indultunk Siófokra, hogy aztán onnan tekerjünk Balatonfüredig. A MÁV sok mindenben alulmarad bizonyos hétköznapi szituációkban, köztük a kerékpárszállításban is, bár a vonat minőségére egyáltalán nem lehetett panaszunk, hiszen klímát, konnektort, kulturált belső teret és megállókról tájékoztató kiírást is kaptunk, a kerékpárok elhelyezése mindig rizikós. Felhajtható ülésekhez lehet beállítani a bicikliket, amivel nincs is gond egészen addig, amíg maximum 4 ember tartózkodik paripájukkal egy helyen, ha még meg is vannak pakolva, plusz csatlakozik még pár ember, már egyrészt akadályozzuk a felszállást, másrészt a közlekedést, na meg hering módjára utazunk mi is, beékelődve a kerékpárok közé. Mondjuk legalább nem volt vészes a késés.
Számomra a táv egy része még új terep volt, de Balatonfüredet régi ismerősként köszöntöttük újra, hiszen nem csupán biciklivel, hanem tömegközlekedve is látogattunk már el a városba. Megannyi szép hely található a magyar „tengernél”, de határozottan Balatonfüred az egyik kedvencem még annak ellenére is, hogy nyáron szinte mozdulni sem lehet a tömegtől. Szállásunk (Zöldtető Panzió) a központtól egy dombmászásnyira volt, így nem volt szükséges nagyobb távokat megtenni a partig. A panzió felújításra került, így teljesen korrekt berendezéssel, sőt klímával kiegészülve kaptuk meg a szobánkat (fontos megemlíteni, később erre még visszatérek, miért), emellett még reggeli is járt a szállás mellé, így ár-érték arányban ez lett az egyik kedvenc szállás a 4 közül. Az itt töltött időnk főként az ismerősökkel való bandázásról szólt nagy örömünkre, hiszen nem mindennap utazik el ide az ember, így jól ki is sajátítottuk őket, ha már itt jártunk J. Strand, Peron Pizzéria, egy kis Borharapó nosztalgiaként, sőt még egy közös mozizás is belefért ebbe az időtartamba, úgyhogy nem unatkoztunk.
2. táv: Balatonfüred – Badacsonytomaj (45,1 km)
Eléggé szerencsénk volt az időjárás tekintetében, tekerés közben talán 1 nap volt olyan, amikor kánikula tombolt, a többinél viselhető volt, főleg ezen a vonalon, amikor még pár csepp eső is kísért bennünket indulásunkkor, valamint megérkezéskor. Egy zsákutcában elrejtve bújt meg második szállásunk, a Bazalt Vendégház, mely szocreál stílusban fogadja vendégeit aranyos, közvetlen szállásadójával, tágas lakrészekkel, ping-pongozási, főzési (kinti és benti egyaránt) lehetőséggel, így a retro bűvöletében tölthettük el az itteni két napot. A teljes napot kihasználva megmásztuk Badacsony hegyét /mi mást csinálna az ember szabadidejében és nyaralása közben, mint a melegben túrázik ;)/. A szállástól egy rövidített út vezetett felfelé, érintve II. János Pál pápa emlékhelyét, a Klastrom-kutat, a Kőkaput egészen a Kisfaludy kilátóig. Volt egy kilátópont is a hegy oldalában, ez sokkal szebb volt, mint amit a kilátóból meg lehet csodálni, hiszen itt egyrészt nem volt tömeg, másrészt nem voltál nyikorgó vasszerkezet közé szorítva, hanem a magad ura lehettél és ott gyönyörködhettél a tájban, ahol csak tetszett. Ha ezt tudtam volna nem biztos, hogy felmásztam volna a legtetejére, de egyszer legalább ezt is megjártuk. Cseles a túraútvonal, mert több irányba is mozoghatsz, így valamikor csak sejteni lehet, hogy nem mész rossz irányba és végül célba érsz valahol. A Rózsakőt elhagyva végül a hegy másik oldalán jöttünk le, bekerülve Badacsony szívébe, ahonnan még várt ránk egy kiadós séta vissza a szállásig.
Több éttermet is ajánlottak nekünk, de végül az internetes ajánlások győzedelmeskedtek és a néhányszáz méterre elhelyezkedő Betérő a Vén Kocsishoz került kipróbálásra. Az első este olyan pozitív lett a benyomás mind az ételek minősége, mennyisége, mind a kiszolgálás terén, hogy végül második este is ide tértünk vissza. Ráadásul első alkalommal kaptunk a következő fogyasztásunkhoz ajándék kupont is – eddig még egyik helynél sem tapasztaltam ilyet, de határozottan tetszett –, mondjuk enélkül is itt kötöttünk volna ki, sőt, ha a jövőben erre járnák biztos vagyok benne, hogy ide látogatnánk el újra.
3. táv – Badacsonytomaj – Balatonlelle (Rádpuszta) (83,5 km)
Nem mondom, hogy a 80+ km gondolata nem borzasztott el, de az eddigi biciklizésünk leghosszabb megtett útvonala meglepően jól ment magamhoz képest, bár nem volt őszinte a mosolyom, amikor nem sokkal a cél előtt bekacsintott egy nagy domb, de bevettük azt is! Drága Úrfim utána még bevállalt egy lellei boltkeresős betekerést is, szóval előtte pláne le a kalappal!
Na de, Rádpuszta. Lellétől néhány kilométerre található a falu, tulajdonképpen a város részeként, melynek lelke egy hatalmas lovas Gasztro Élménybirtok. Mondjuk így utólag belegondolva nem éreztem, hogy az egész a gasztro köré épülne, hiszen lovak vannak mindenütt, lovaskocsikázásokat, lovaglásokat szerveznek, na meg mellékesen ott egy csárda is (ahol a reggelit inkább hagyjuk).
Ez volt az egyetlen szállás, ahol a foglalásnál nem kértek előleget és a visszaigazolást is úgy kellett kikönyörögnöm, holott máshol ez magától értetődő dolognak számított. Amikor odaértünk már elvesztünk, hol is kell becsekkolnunk, nem túl feltűnő helyen van ugyanis a megannyi épület között az a kis bódé, ahol információt lehet kapni, nekünk kellett tulajdonképpen levadászni a szükséges embert. Mivel a recepciósnak mondható hölgy elmondása szerint akkor csöppent a helyre és telefonon sem vele egyeztettem, így felvázoltam neki, hogy ugyan sima szállást foglaltunk, de telefonon azt az információt kaptam, hogy egy csomagra módosíthatjuk, így gondoltam megbeszéljük a továbbiakat. Ehelyett azt mondta, beszéljen meg én azzal, akivel telefonon egyeztettem és akkor az lesz. Szóval akkor miért is van ő ott, ha nekem kell intézkedni? Így hát hagytuk a fenébe – mint kiderült, jobb is volt.
Az egész hely pazarul ki van alakítva, modern épületekkel és berendezésekkel, csak sajnos nem nekünk, hanem az idelátogató német turistákra van szabva az egész, akiknek nem számít a pénz. Míg német barátainkkal bájosan csevegtek, ránk csúnyán néztek, ha kérdezni mertünk – biztos lerítt rólunk, hogy nem itt fogjuk elverni a fizetésünket (no komment). A szoba az összes közül a legszebb volt, néhány folttal ugyan, melyre az este folyamán fény is derült, miért is vannak ott: egy ablakon van ugyanis szúnyogháló, a többin pedig előszeretettel jönnek be a szúnyogok. Klíma hiányában pedig nem túl szerencsés az az egy ablak, meg egy mini ventillátor, amely csak a meleg levegőt kavarja és ezáltal két opciód van: vagy megsülsz, vagy megesznek. Az már csak hab volt a tortán, hogy meleg víznek hírét sem láttuk, de a kánikula miatt elviselhető volt. Nagyon sajnáltam, hogy ez a szállás így alakult, hiszen potenciálisan ez ígérkezett a legjobbnak.
4. táv – Rádpuszta – Zamárdi (25 km)
Utolsó távra hagytuk a legrövidebb szakaszt, ekkor már javában tombolt a hőség, így nem is volt baj, hogy a nap nagy részét nem kerékpáron töltöttük. Mivel hamarabb odaértünk, mint ahogy a szállást el lehetett foglalni még egy strandolás is belefért, valamint a Zamárdi szélén lévő Chao Chao Italia Étterem és Pizzéria is, ahol egy nagyszerűt ettünk (külön pirospont a hideg vízpermetért, amely a forróságban nyomta ránk a hideget!).
A Platán Hotelben foglaltunk szállást, mely a parthoz is kellőképp közel húzódott és még saját kinti medencével is rendelkezik, így nem kellett nyomorognunk a szabad strandon, hanem kényelmesen olvasgatva, böngészve tölthettük a napot hűsítő víz közelében. Kisebb-nagyobb apartmanokban fogadják az ide betérőket, bár kicsit sötét az egyoldali megvilágítás miatt, kellően hűs a légkör bennük. Ezek az utolsó napok gyakorlatilag már csak a pihenésről szóltak, ami az előző távok és kirándulások után már kellett is, elvégre mégiscsak nyaralni jöttünk.
Hazautazásunkkor a MÁV-nak ismét sikerült meglepnie bennünket, hiszen a vonatot direkt a nagy befogadóképességű kerékpárszállító vagonok miatt választottuk, erre a hangosbemondóban is beharangozott vagonok útközben – vagy már az induláskor – le lettek spórolva, így nyomoroghattunk az előtérben, elfoglalva azt teljes mértékben.
Ebben a laza tempóban tényleg élvezetes volt körbetekerni a Balatont pláne így, hogy városnézésekre és látnivalókra is maradt időnk. Összességében jó kis szállásokat fogtunk ki, legalább a következő körnél már nem kell mindenhol teljesen újakat keresni, lesz pár, ahova újfent ellátogathatunk.
