Adott egy új albérlet, méghozzá az első közös albérlet, amiben elegendő hely van ahhoz, hogy az ember szépen berendezze, csinosítsa, pofozgassa, ahogy neki tetszik és minél lakályosabbá tegye. Erről szólt az elmúlt pár hónapunk, mostanra sikerült is kivitelezni a 99%-át /ha belegondolunk, ennek sosem lehet a végére érni :)/.
Persze volt alapanyagunk is, ami adott volt, kezdve az Úrfi összegyűjtött dolgaival, majd folytatva az én otthoni szobámból hozott bútorokkal, amiket kalandosat sikerült Nagykanizsáról eljuttatni Fehérvárra. Amikor összeállt a szoba alapkoncepciója, mely főleg a szekrénysor hollétére és a hangfalak 90 fokosítására alapozódott („Befér az erre az oldalra”… „be fog férni”… „hááát necces lesz”… „basszus, ez nem fog beférni”…”és tényleg nem fér be! Újratervezés…”), a következő feladat maga a szekrény feltöltése volt, melyet apránként kiviteleztünk. Nem is hittem volna, hogy a szekrénysor, ami végigkísérte az elmúlt éveimet ilyen jól fog illeszkedni ebbe az albérletbe is, néhány eszköznél (főleg a hangfalrendszer elemeinél) olyan, mintha direkt erre tervezték volna a polcait! :)
A háztartási eszközöknél nem volt egyszerű dolgunk, főleg a mosógéppel az eladók kedvesen lesz*ró stílusának köszönhetően, levontuk a következtetést: a fiatalokat egyszerűen nem veszik komolyan, és ez elég szomorú. De az ostor visszacsattant, mert megoldottunk saját magunk, integethettek is a jutattásuknak, amiért nem ők rendelték meg nekünk. That’s life. A többinél szerencsére könnyebben ment a procedúra (miután persze kiválasztottuk a megfelelő példányt mindenből), még az időpontra kihozás is pontosan ment. Hurrá!
Az ágy tekintetében is szép köröket futottunk, mivel arra a következtetésre jutottunk, hogy bizony jó lenne abból is egy új darab. Mivel ugye Fehérvár bútorboltjaival nem voltunk 100%-os lefedettséggel tisztában, így izgalmas felfedező körút következett. Egyik bútorboltban is szembesültünk azzal a ténnyel, hogy idősebbeké az eladók figyelme, itt már durvábban elő is jött ez a helyzet, amikor hozzáérni nem lehetett szinte az egyik bútorhoz, mert az a legdrágább kanapé és ha rátesszük a kabátot, bizony összekabátozza a kanapét. Egy fehér kabát. Nem találtam rá jobb szót, mert elképzelni sem tudom, mit csinálhat egy ártatlan kabát egy kanapéval. De ő biztos tudta. A hab a tortán, amikor pedig a legócskább, legegyszerűbb kanapéágyat akarja rád sózni, gondolván nekünk az is jó lesz. Na itt intettünk örök búcsút attól a helytől. A következőnél már kiváló bánásmódban volt részünk és meg is találtuk, amit kerestünk, tegnap végre meg is érkezett és gyönyörű!
Meg kell említenem a berendezkedés hősi „halottját” is, az asztali ‘tapizásra egyre nagyobb fényt adó’ lámpa ugyanis nem élte túl az eseményt, így fájó szívvel búcsút kellett tőle vennünk, így viszont el lett döntve az az eddig kérdéses rész, hogy legyen-e még lámpánk. :D
Megszámolni sem tudom hány honlapot, katalógust nyálaztunk át és boltot fedeztünk fel, de megérte, mert szuper kis lakhelyet siekrült összekovácsolnunk. :) És ez még csak a kezdet!