Már többször kreáltam az Úrfi születésnapja alkalmából tortákat, pl. ellőve az egyik kedvenc süteményfajtáját, az évszámával megegyező gyertyakavalkáddal teletűzdelt finomság ötletét vagy a teljes meglepetés erejének hatásával készített édességet, de idén úgy gondoltam kilépek az eddigi hagyományos kerek/négyszögletes tortaforma design mögül és olyat készítek, amely személyreszólóbb és egyedibb lesz társainál. Mivel a bor nagyon kedvelt számára, így nem volt kérdés, mi lesz az alapkoncepció, de persze ott lebegett végig figyelmeztetése a fejem felett – „csak túl nagyot ne!” – így a tortába épített boros palack ötlete hamar feledésbe merült – hát igen, elég őrült ötlet, tele kisebb-nagyobb buktatókkal.
Ezután jutottam el a boros hordó elkészítésének ötletéig, mely elsőre nem tűnt egy egyszerű manővernek (másodszorra sem), de kedvenc keresőnket felcsapva szebbnél szebb példányokból inspirálódva véglegesítettem projektemet és belevetettem bele magam a tervezgetésbe, a hordó felépítésének koncepciójába, míg végül összeállt a teljes kép, hogyan is fogom megvalósítani, melyet most veletek is megosztok, hátha valakinek kedve támad hasonlóhoz. Elárulom, nem egyszerű, mindösszesen 5 órába telt a megalkotása, de higyjétek el megéri a sok vesződést az az arckifejezés, amikor meglátja a kész tortát! :)