Az év végéhez közeledve eljött az ideje, hogy újra csokorba szedjem az előző horroros blogbejegyzésem óta megnézett példányokat, melyeket már kijelenthetem, hogy megedzettebb szívvel sikerült végigpislogni, egyre kevesebbszer eltakarva a látottakat. Nem volt viszont egyszerű dolog levadászni azokat a filmeket, amelyek méltóak a horror megnevezésre (pontosabban csak erre az egyetlen megnevezésre), hiszen manapság annyi műfajt sikerül összemosni Hollywoodnak és horrornak kikiáltani, pluszban még ott a sokadszorra lerágott csont veszélye is… úgyhogy egy szó, mint száz nagyon résen kell lenni, hogy megtaláljuk a tűt a szénakazalban. A korábbi posztokhoz képest nem is sikerült olyan népes felhozatalt bemutatni, mint terveztem, de szokták volt mondani: a kevesebb néha több!

Ha valaki megízleli a horror műfaját bizony egy idő után azon kapja magát, hogy újabb és újabb filmek után kutat, lázasan keresgélve azt, amin újra kiadós szívrohamokat kaphat /vagy éppenséggel van egy társa, aki mindig előhozakodik egy-egy újabb gyöngyszemmel, lesöpörve a legaranyosabb animációs filmet is, hogy bizony most ez való nekünk! :D – na nem mintha állandóan rá kellene beszélni a nézésére, kíváncsi természetem mindig győzedelmeskedik a kézzel-lábbal tiltakozó szívem felett ;)/.

Sötét van… minden zaj elhalkul, szereplőnk megy a sötétebbnél sötétebb helyekre, persze csigalassúságban, még ha a saját lakásában is közlekedik… egyre feszültebb a légkör, várod aminek jönnie kell… csak húzza és húzza az idegeid… még mindig semmi… még mindig… és VÁÁÁÁÁ még a szíved is megáll! Tipikus jelenet, melyet rengeteg féleképp átéltünk, mégis újabb és újabb művek megnézésre sarkall, ez lenne a horror műfaja.