Korántsem mondható, hogy a hétvégéink mostanság a méla süppedés állapotában telnek, kisebb-nagyobb programokkal és utazásokkal egybekötve mindig adódik valami, ami megakadályozza a hetek óta tervezett lustálkodós filmezgetést, de mit lehet tenni, ha menni kell, hát menni kell. ;)
Ezúttal Pest felé vettük az irányt, elsősorban a Sound of Cream apropójából, hiszen nyári szünet után újra belecsaptak a srácok a lecsóba és olyan külföldi dj-k zenei munkásságából kaphattunk szettet, mint Andy Moor és Giuseppe Ottaviani, plusz természetesen a magyar részről is gondoskodtak a kiváló hangulatról. Hogy összeköthessük a kellemest a hasznossal, egy étterembe is terveztünk elmenni, továbbá még shopping is be lett tervezve, hogy aztán tényleg ne unatkozzunk egy percig sem – ami a megkésett felérkezésnek köszönhetően (köszönjük MÁV! – ki hitte volna :D) kiválóan sikerült tartani, de mégsem kellett nagymértékben karcsúsítani a programon.
Kajáldák tekintetében fővárosunk igencsak meg van áldva kínálattal, úgyhogy ha nincs az embernek konkrét elképzelése, bizony elveszhet a választék óceánjában. A mi célunk az volt, hogy egy remek hamburgerezést csapjunk mellőzve a gyorséttermek műanyagságát és inkább a minőségibb alapanyagokat helyezzük előtérbe, így az éttermeket sikerült a több százból cirka 10-es listára lecsökkenteni, hurrá! :D
Második szempontként előjött a retro jelző is, így a kínálat még szűkebbre vette magát, de a befutó felbukkanásáig szükség volt még tovább boncolgatni ezt a kérdést. Mindig is szerettem volna kipróbálni, milyen egy igazi amerikai retro stílusú beülős hely, így esett végül – hosszas vívódások, elvetések, majd újragondolások után – a választásunk a Sunny Diner nevezetű étteremre.
Elhelyezkedés tekintetében nem túl szerencsés helyen lelhető fel, hiszen a város szélén található, ami mondjuk egy BKV bérlettel (vagy autóval) rendelkező személynek nem probléma, de egy vidékinek azért fontos szempont a választás során. Amikor összeállítottuk a programunk menetét és megtudtuk, hogy elég korrekt áron lehet 24 órás, korlátlan utazásra feljogosító bérletet is vásárolni, akkor már egyértelművé vált, hogy ez a hely lesz a mi célpontunk. Helyi közlekedés használatával már gyerekjáték volt eljutni oda, bár még kihívást jelentett az „enyhe” emelkedő mászás, dehát mi sem lehet jobb, mint megdolgozni az ennivalóért, amennyiben persze jó kiszolgálást és ételeket kapunk.
A Sunny Diner egy benzinkút közvetlen szomszédságában csücsül a Hűvösvölgy magasabb pontján, kívülről semmi feltűnést nem keltő cicomával. Ezt kompenzálva, ahogy belép az ember rögtön megcsapja az amerikai feeling: piros bőrülések, a falak tele igazi retro poszterekkel és táblákkal, a pult mindenféle amerikaiságokkal (még egy bicajnak is sikerült helyet szorítaniuk rajta!), a tv képernyőjén pedig igazi klasszikus videóklipek mennek a hangulat fokozása érdekében. Szombat délután nem is volt teltház, sőt, így kényelmesen kiválaszthattuk helyünket, igazából én már itt beleszerettem a helybe, mert nagyon jól sikerült megragadniuk és idehozniuk Amerikából egy szeletkét.
Kiválasztottuk hát a hamburgereinket, az Úrfi Sunny burgert (bacon, tükörtojás, coleslaw, speciális Sunny mártás) választott, míg én füstölt mozzarellásat. Hasábburgonya alapból járt hozzá, pluszba még kértünk hozzájuk jalapenot és káposztasalátát is (bár utóbbit inkább kaptuk, mint kértük). Italnak vaníliás kólát ittunk, mivel nekem anno, amikor lehetett kapni nem volt hozzá szerencsém és az Úrfi mindenképp megkóstolandónak ítélte meg.
Nem sokkal később kis kosárkákban meg is kaptuk a rendelésünket és nekiláthattunk korgó pocakkal. Miután sikerült kihalászni és úgy-ahogy átfogni a termetes burgert, beleharapva aztán jött a szerelem egy újabb fázisa, hiszen a külcsíny után kiderült, hogy a hamburgerek is mennyeiek! Sőt, az először savanyúságként megkóstolt jalapeno is isteni volt, a vaníliást kóla is, úgyhogy elégedetten majszoltuk/faltuk őket. A hús szinte nagyobb volt, mint a hamburger zsemléje és jól megsütött, a füstölt mozzarella meglepően ízletes (annak ellenére, hogy nem rajongok a füstölt sajtokért), a zöldségek pedig roppanósak. Ha mindenképpen szeretnék negatívat mondani róla, talán a kicsit könnyebben széteső zsemle volna az, dehát ha már könyékig kajás lesz az ember (mert nincs ember a talpán, aki ne így enné a hamburget), igazából meg tudja oldani, hogy ne essen teljesen szét az egész. : ) A végére aztán csak kifogott rajtam pár harapás, úgyhogy immár tele pocakkal nyugtáztam a következtetést, miszerint tökéletes választásnak bizonyult idejövetelünk.
Én már a falatozás közepén tudtam, hogy a szintén rendelhető milkshake már nem fog belémférni, végül az Úrfi is erre jutott, így ezúttal ez kimaradt a desszertekkel együtt és itt megálltunk. Kilépve azonban biztossá vált számunkra, hogy az elmaradt dolgokat legközelebb pótolni kell, így biztos, hogy odalátogatásunk nem volt az utolsó.
