A vadiúj ágyunk összerakása közepette mit volt mit tenni, este félbe kellett hagyni a mutatványt, nehogy még jobban fúró, kalapáló szomszédként könyveljenek el drága szomszédaink, ha már olyan munkálatokat is nekünk tulajdonítanak, amelyeket nem is mi követtünk el (na meg megláttuk mi a következő lépés, és úgy gondoltuk, ez nem az a nap, amikor azoknak nekiállunk).
Már az éjszakában is ott volt a turpisság, amikor indokolatlan módon, oly sok év után megint találkozott a homlokom egy kemény támlával, nekifejelve az ágy szélének, így kábultam aludtam tovább.
Ezt követően amikor reggel félkómásan kinyitom a szemem, majd konstatálom, hogy ’ó, még jó vagyok, nincs teljesen világos, csak félig-meddig…!’ – majd realizálódik, hogy világos…? SÖTÉTBEN SZOKTAM KELNI! Telefonom sunyin lapul, holott 40 perccel előtte kellett volna ébresztenie engem, nem tudom, hogy szimplán megunta, hogy nem figyelek rá, vagy úgy döntött, ő ma csakazértsem ébreszt, mindenesetre indulhatott a szupergyors készülődés, amikor a tudatom még ébredezik, de a testem már a loboncomat kreálja.
Egy szó, mint száz, csak sikerült elindulnom – hopp, visszafordulva még egy gyors fogmosás! -, és sikeresen be is értem, mint másik napokon úgy általában szoktam. Innentől kezdve jogos a kérdés, tulajdonképpen miért is kelek én ilyen korán…?
Na és Nektek hogy indult a reggel? :D
