Adott egy ismerős hely, egy elfeledett ígéret felszínre bukkanása és egy aranyosan izguló, vőlegénnyé válás előtt álló férfi, egy trükkös dobozka és a gyönyörűszép tartalma. Ezeket kaptam eljegyzésem alkalmából.

Második napunkat töltöttük Villányban, azon a helyen, ahol 2 évvel ezelőtt úgy jöttünk el onnan, hogy legközelebbi idelátogatásunkkor itt bizony leánykérés lesz. Akkor elraktároztam ezt az információt, majd amikor megtudtam hova megyünk ugyan felsejlett bennem a gyanú, de aztán el is szunnyadt, mivel nem érzékeltem semmi „gyanús” tevékenykedést, megjegyzést vagy bármi előjelet.

Hetek óta az új albérletünk utáni keresgélés tölti ki mindennapjaink szabad perceit, bár anno minden egyszerűen és könnyen ment, most valahogy semmi sem akar összejönni, a kínálat ennél gyatrább nem is lehetne, a jókat pillanatok alatt elkapkodják stb., stb. Nem kívánok most ebbe részletesen belemenni majd talán később, a mai napon ezzel kapcsolatban átéltek viszont nem maradhatnak leírhatatlanul, annyira képtelen az egész, hogy még most is alig hiszem el.

 Ma délután immár rutinosan igyekeztem be egy új potenciális albérlet megkaparintása céljából egy ingatlanirodába, hogy megkaphassam a lakás tulajdonosának elérhetőségeit és mielőbb meg tudjuk nézni azt. Az ingatlanos néni bizonytalan és  hibákkal teli papírtöltésén kívül minden a normális kerékvágásban történt, majd végül távoztam is a szükséges papírral egyetemben. Az utcán azonnal fel is hívtam a tulajdonost, először ugyan foglalt volt – mint kiderült az ingatlanos szólt neki, hogy telefonálni fogok – másodszorra már végre felvette és nagyjából a következő párbeszéd zajlott le közöttünk: