Kiadós, könnyen elkészíthető reggeli, ráadásul még mutatós is.
Összeköltöztünk
Hónapokkal ezelőtt vetődött el az ötlet magva a nagybetűs folyamatnak, az összeköltözésnek, most pedig már itt is vagyunk, együtt, új helyen, kalandos pakolás során. :)
Fotel incidens
Adott egy albérlet és egy nem túl elnéző tulaj, na meg én, akinek nem lenne szabad az albérletben lennie. Itt kezdődik a sztori.
Lolita
2006-ban ismertem meg a The Veronicas nevű formációt, melyben egy ausztrál ikerpár produkál elképesztő vokálokat számaikban.
Először azt hittem, egyszemélyes formációról van szó, hiszen annyira egyformák voltak, de most már egészen messzire ment a megkülönböztető képességem, mely kiterjedt a számokban a hangjuk megkülönböztetésére is. Amikor pedig élőben énekelnek, az az igazi élmény! :)
Made my day :D
Az Úrfi sztorija ma kellőképp továbbalapozta az amúgy is kellemes napom – avagy mik történhetnek egy szegény éhes lélekkel! :D
„Képzeld, venni akartam szenyát és csak félig fordult át az a szar, nem tudtam kivenni, kézzel lábbal rángattam, szenya 5 fele szakadt de akkor sem jött ki, mondom akkor anyád! Kb úgy néztem ki mint az ice age-ben a kis mókus aki rángatja ki a mogyit, közben hija híííí hííí hijaaaa nyikinyiki, alig volt döbbent csend a konyhában…”
Balaton Sound 2012
Július 13-án (pénteken) ellátogattam életem első fesztiváljára, a híres-neves Balaton Soundra, amely eszméletlen volt!